Ha kínoz régi dallam, vagy dőre álom bánt,
Hogy már ne lásd, ne halljad, nagy koporsóba zárd!
Hogy én mit rejtek abban, azt el nem mondom még,
Te sűrű, gyászos fátylat rá szemfödélnek tégy!

Majd bús ravatalt is állíts, mely súlyos terhet bír,
De légyen széles, hosszú, nagy, mint a mainzi híd.
Hívj száz erősebb óriást, mint Kristóf, ki szent, csodált,
Szép kőbe vésett mása a kölni dómban áll.

Ők elviszik messze, messze, mély óceán nyelje el,
Mert ennyi néma bánat csak benne férhet el.
Húzza le súlyos terhe, mit más szem úgyse lát,
Holt bús szerelmem őrzi szívem bánatát!